Sajnos jogos, érthető, két éve van még 6,5M cap hittel, miközben a két év alatt nem keresne összesen annyi pénzt :) (5M)
Én azért Dannyboyt nagyon sajnálnám.
DannyB still out tonight against Ottawa. Lineup likely to remain the same.
Briere discussed the possibility of amnesty buyout at length this morning. Honest, frank comments as usual. Understands he is a target.
Most néztem meg az összefoglalót még csak és azt mondom hogy Mason nagyon faszán védett, sokkal gyorsabban mozgott mint Bryz szokott. Egyik gól sem az övé volt, mindkettőnél kitakart a védő és elég közelről is lőttek így esélye sem volt védeni, csak szerencsével lehetett volna. A harmadik meg egy totál peches gól volt, szintén nem tehetett szinte semmit. Úgyhogy ha ezt tudja hozni és nem roppan bele a szar védelembe akkor lehet egy jó kapusunk végre.
Érdekes lesz majd, ha netán Leighton statjai a CBJ-ben hasonló javulást mutatnak, mint amit Bob bemutat idén (bár szerintem Bob nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott nálunk, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy tartósan ilyen jó lesz a CBJ-ben)
Végülis Mason nem volt rossz. Annyit biztos tud, mint Bryz. :)
Amúgy igen, egyrészt védelem nélkül nem lehet, másrészt jövőre komoly előrelépést kellene felmutatnunk a semleges harmadbeli szűrést illletően.
Nekem végülis mindegy, mehet edző is, játékosok is bátran, csak ne kapjunk ennyi gólt.
Még 9 meccs a szezonból, nyugodtan, felszabadultan lehet jégkorongozni.
Nem hiszem, hogy hypeolnák Masont, egyszerűen csak hoztak egy olyan kapust, akit be is mernek állítani, mert
a Leighton-Boucher duó iránt semmi bizalom nem volt. Aztán ebből bármi kisülhet. Lehet Bryzaster is jobban fog, ha nem véd ezer meccset egy szezonban.
Egyébként szerintem nem a védelem, hanem a védekezés ( az egész csapaté ) katasztrófa. Az ellenfelek átrobognak a "középpályánkon",
lendületből pedig könnyedén lövik a gólokat, mint ma is, illetve a Jets is ezt csinálta szombaton.
Mi van, ha szimplán ennyi a helyzet : Bryzgalov egy őrült. Minden megnyilvánulásában, nemcsak a jégen. Az öltözőben, az ebédlőben, az űrben, mindenhol.
Tudat alatt nem bízik senki egy őrültben. Ha egy olyan ember közelében vagy, akiben próbálsz tudatosan bízni, de valamiért mégsem megy, el kezdesz hibázni. A hiba okát persze nem találod, pedig keresed magadban, másokban, ami szépen kikezdi az önbizalmadat és a csapatmorált, aztán átragad a többiekre is....
És elindul az ördögi körforgás.
Persze több sérült védőnk van jelenleg, mint egészséges, de mi van, ha ez az alaphelyzet?
Hát én éppen nem vagyok mértékadó ebben a témában, de azt azért elmondhatom, hogy pár napja még a Jets elleni meccset
tartották a szezon legfontosabb meccsének.
Simán kiszoptunk, a játékosok le is nyilatkozták, hogy innentől már azért erős lenne becsúszni, ám jött ugye Mason, aki
lehozta gól nélkül a 3-adikat Winnipegben, bele is kapaszkodtak a népek a lehetetlenbe és pakolják a terhet szerencsétlen emberre.
Pedig lehetne még valami Masonből, de ahhoz nagy mák kéne.
Szerintem 1-2 meccses komoly teljesítménnyel akár meg is táltosodhatna.
Ám nincs védelmünk. Meg fogják szórni őt is, már ma, aztán annyi.
De legalább lenyugszanak a kedélyek.
Segitsetek nekem megerteni valamit. En nem nagyon olvasok flyerses forumokat es szakoldalakat, igy csak ratok hagyatkozhatok. De most tenyleg van valami hype Mason korul? Tenyleg valami miatt azt gondoljak, hogy egy ilyen mutatokkal rendelkezo srac, egy ilyen nulla vedelemmel most hirtelen berobban es mi a vegso gyozelembe menekulunk a totalis egestol. Tenyleg egy ilyen szituban is kepesek vagyunk olyan nyomast rakni egy kapusra, hogy aztan az osszeroppanas boritekolhato legyen? Remelem nem.
Reméljük nem parázik rá a srác, mert akkor borul minden.
Én mondjuk nem gondolom, hogy bármi helyünk lenne idén a rájátszásban, de odakint szerintem sokan az utolsó pillanatig reménykednek.
Ha valamilyen csoda folytán Mason berobbanna, az még ennek az idei csapatnak is nagy boost lehetne.
Hajszálon múlhat, hogy hős lesz a srácból, vagy úgy rögzül be, mint aki végleg tönkretette az idei évünket.
Persze az értelmesebbje simán átláthatja ezt a helyzetet, de akkor is, lehet még ebből nagy bukta szerintem.
Nem túl jó, hogy így alakult ez a csonka szezon, de mindenesetre egy kis izgalmat hozott a képbe ez a Mason ügy.
Nekem legalábbis.
Meglátjuk.
Ez most csak úgy kijött. Néhány Sárkány meg be...
Dave Isaac @davegisaac
#Flyers say Mason will get the start tonight, which will probably incite mass hysteria. It shouldn't, until he gets back-to-back starts
Bobnak nem volt jó az itteni szitu, Mason meg konkrétan menni akart. H pedig csak összeillesztette a láncszemeket.
Más kérdés, hogy lehet semmi nem oldódik meg ezzel (nálunk), de egy próbát megér.
Lehet, hogy erre azt mondjátok, hogy nem kell mindenféle "szakértők" véleményére adni, de amikor trade-eltetek érte, valahol azt olvastam, hogy nem értik ezt a lépést.
Mármint, hogy Bobrovsky nem kellett, de most elhozzátok azt, aki őmögötte volt backup, hogy az majd de fasza lesz.
Wellwood fell into the boards awkwardly on the penalty kill and caught the back of his right leg with his left skate. There was immediately a trail of blood on the ice, with Wellwood gliding to the bench with the assistance of a trainer while the puck was still in play.
In addition to vascular damage, Wellwood severed a tendon in his leg, which reportedly could be seen clearly. He may have also cut an artery in his calf.
Leightonnak mindkettőt köszönhetjük. Elég csak a 6 meccs GWG-t visszanézni. Ha én benyalok egy ilyen gólt az valahol rendben van de mégis elfogadhatatlan számomra, hát még ilyen szinten.
Abban teljesen igazad van, hogy a 2 vagy 3 éve brutálisnak mondott védelmünk most sehol sincs (sajnos a sérülések miatt szó szerint, mert valahol lábadoznak) és így nehéz kimagasló kapusteljesítményt elérni. Viszont anno is megoszotta a társaságot, hogy vajon Leightonnak a Stanley döntőbe jutást, vagy annak az elvesztését köszönhetjük-e. Számomra csak az bosszantó, hogy tulajdonképpen mióta a Flyersnek drukkolók azóta nem sikerül kapus poszton valami maradandót alkotni. (vagy kiöregedett sztárokat hozunk, vagy nagyon mellényúltunk vagy inkonzisztens kapusokkal álltunk fel, és rettegve néztük, hogy most melyik arcát mutatja)
Elképesztő volt, hogy szegény mit hagyott ki. Valahol ez is mutatja, hogy mennyire görcsös, dekoncentrált (itt még biztos van néhány lelkiállapot, ami ide illene) a csapat.
Viszont hihetetlen, hogy egy ilyen pocsék szezonnal, amit most nyújtunk is, még mindig van esély a PO-ra. (nem azt mondom, hogy értelme, de esélye még van) EZ meg azt mutatja, hogy az első 4-5 csapatot leszámítva, azért a többi is csetlik-botlik és szerencsétlenkedik...
Ahogy Lec szokta mondani: szar ez a fél szezon :)
The Flyers officially signed Mark Alt to an entry-level deal over the weekend. He will report to the Phantoms.
Alt, 21, is a former second round pick (2010) by Carolina and was acquired from the Hurricanes in January along with Brian Boucher.
Ehhez csak annyit:
Lemelinnel lehettek problémák. De mióta Reese van, a waiverről kukázott Leighton, illetve Boucher vitt minket döntőig (acélos tandem), felnevelte Bobot (látjuk, most mi a helyzet a Jackassben), és tulajdonképpen a mostani szezonunk sem Bryzasteren ment el (tavaly szerintem szarabb volt).
Én is remélem, h Mason beválik, fiatal még. Simán összekaphatja magát. Nem lepődnék meg, ha jövőre vele + egy UFA backuppal állnánk ki.
Csak azt nem tudom, miért kellett eltrédelni Bobot. Ja, de. Mert a PO-ban nem volt meggyőző. Hát Masont legalább már ismerjük a PO-ban: 4-ből semmi :D
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.